Nem tudom, hova megyek, igazán sohasem tudtam,
Nem voltak nagy elvárásaim, mindegy hova jutottam,
A csillagok, a hold fénye nem nyújtott soha vigaszt,
Úgyhogy rosszá váltam, és sunyin csak játszottam a pimaszt.
Igaz, nem mindig sikerült, mert a színészet nem hazai pálya,
A Hip-Hop miatt éreztem, hogy nem vagyok leigázva,
Vártam eleget, eltűrtem rosszabbnál csak rosszabb fejeket,
De úgy éreztem, hogy ez a szitu engem csak betemet.
Hiába történt meg valóban, hogy az ágyamból felkeltem,
A lelkem máshol járt, talán Párizs, esetleg Manhattan,
Helyettem válasszatok mást, a gondolatra szartok,
Ti arrogáns pöcsök, csináljatok amit csak akartok.
Mondhatod, hogy a nagyobb erőknek mindig igazuk lesz,
Míg az én számomra mindegyik csak hazug lesz.
Ott lapul meg a szenny, és a magány ahol hagytátok.
Hiába várjátok, hogy elfogadjam, ezek mind csak fars álmok.

refrén:
A szarba is, várom, hogy kikerüljek az útvesztőből,
De látom, hogy a felsőbb tízezer csak újfent dőzsől.
Újra hőbörgök a mocsokban, nem tudom, hogy mi motivál.
Már rég meguntam keresni az emberekben a logikát,
Lappangnak a gondolatok, de előtőrnének ezerrel,
Nem tudják, hogy bekerítették őket rég egy ketreccel.
Azt tenném amit ti, ti az életet csak úgy faljátok,
Én nem tehetem meg, mivel körülvesznek a fars álmok.

Halljátok, négy olyan fal között élem az életet,
Mely egyre kisebb, és nem győzöm váltani a méretet,
A káosz és a rendetlenség jellemez csendéletet,
És minden egyes seggarc csak megállás nélkül kéreget.
Nem. Én nem vagyok fukar, soha nem voltam,
De azt várták, hogy a nyelvemet a seggük alá toljam,
Kopoghattok ablakomon, az öröm körülölel
Hogy zavarhatsz, de mindjárt jövök a lefűrészelt csövűvel.
Két sör után úgy alszok mint akit beváliumoztak,
De néha rosszabb álmaim vannak mint Tony Sopranonak,
Zord idők járnak, és nem a kánikuláról beszélek,
Fejbevágnak az emlékek, ha a szobámba belépek,
Annyi darabra szóródtam szét mint az Ikeás alkatrészek,
Nem tudom miért, de néha teljesen spontán vagyok részeg.
Ezért levágodom, de erősíti bizonytalanságom,
Hogy a fejemben mindjárt lejátszódik még egy szar fars álom.

[refrén]

Vakarjátok le a szennyet ami körülvesz titeket,
Ha kijutsz pedig, ne feledd azt az utat mely kivezetett onnan,
Ahol a reggeli a szenvedés,
És nem szabadulsz ki könnyen, mert ritka dolog a felkelés.
Le kell állnom, hogy levegőt kapjak, ahhoz sem jutok,
Mert valamiféle lény elől menekülve elfutok,
Káosz van, mint valami katasztrófa filmben,
És csak hallom, hogy egy rohadt nagy fal a fejemre billen,
Megszakad itt a kép, érzem átkötötték a szalagot,
Pislantok kettőt, felnyílik szemem, egy könyvtárban vagyok.
Most én üldözök valamit, de minden percben visszadob,
Előre-hátra, nem változik, olyan mint egy hintaló,
A nyakát ragadom meg végül, levegője évül,
Élvezem, ahogy látszik rajta, hogy fárad, és szédül,
Megfordulok, egy kés repül, s nem kell sok, hogy eltaláljon,
De felébredek, és rájövök, hogy nem volt más csak fars álom...

[refrén]