Még mindig itt vagyok, és továbbra is egy ördögi gyilkosként
Baktatom az utcákat, és tudom, hogy ti mikor sírtok épp,
A leggyengébb pillanatban csapok le rátok,
Szar kuplerájok mellől leszúrom az öt forintos kurvátok,
Úgy hányom a rímeket, mint ahogy te szoktál szombaton,
Direkt a kedvedért az összes piatok felforralom,
Nincs oltalom, egy olyan zene ez amivel bűntudat nélkül
Hántom le rólad a bőröd úgyhogy nem sérül.
A karmád megtérül, jó tett helyében magadból port várj,
Itt az oltár amit leköpök, szarrátépem a zsoltárt,
Halálig éber voltál, de nem csuktad be a szemedet,
És meg láttad azt, mi miatt leskalpoltam a fejedet,
Harcoltam én már eleget, de nem térítették meg,
Úgyhogy a panaszkönyv végére még csak egy dolgot kérek,
Ha magamhoz térnék a drogoktól nyújtott kéjes mámorból,
Rejtsétek el a kölykeiteket a belvárosból.

Hirtelen fellángolásból tervezett késelésből
Jutok elhozzád, és nem veszítek a lelkesedésből.
Fejleszegve megyek későn, ismered a történetet,
A sötétben meg sem ismered a saját környékedet,
Beparázol, mint a füves aki véletlen vért köhögött fel,
Figyellek, és csak annyit gondolok, hogy ez kész röhej,
Passziózok a figyelmeddel, a gyilkos fegyver készen áll,
Láthatatlan, mint az arckifejezés mit elrejt Seagal,
A médiában legálisan használhatnak szart,
De hogyha elpusztítottam, hát aztán sajnálhatnak majd,
És azt mered még állítani hogy vandál vagy? Hagyjad...
Csak annyit mondok, hogy a sátán száma hatszázhatvanhat.
Az albumomat szarrá hallgattad, és nem találtál hibát,
De rájöttél, hogy a züllött mögött nem áll meg egy brigád,
Azt hiszed, hogy elkaphatsz megfogva a magán problémákon,
Míg mögötted csak sunnyogva kántálom a sötét sétányon...

Hogy én vagyok a szörnyű rémálom, mi felkelt az éj közepén,
Rég nem hallottál már ennyire ideget tépő zenét,
Az én manipulatív fejemben az váltott ki szenvedélyt,
Hogy megmutassam az embereknek a fájdalmat mi enyém...